Szakmai értékelés

Kompetencia alapú óvodai Program

 

 

Dorog Város Önkormányzata 71 millió forintot nyert TÁMOP 3.1.4 által kiírt pályázaton, a Kompetencia alapú programok bevezetésére az Óvodákban és az Általános Iskolákban.

Intézményünk az óvodai program bevezetésére 7 millió Ft-ot kapott. A projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg.

A támogatást módszertani képzésekre, valamint a programcsomag, és eszközök beszerzésére fordítottuk.

A projekt öt éven át tartó folyamatot ölel magába, melynek kezdete az intézményben, a 2009/2010-es nevelési év volt.

A projekt megvalósulását a Projektmenedzsment irányította és felügyelte, melynek tagjai: Tittmann Réka és Hanszkó Éva.
Intézményi szakmai vezető: Szrnka Anna

A kompetencia alapú program a hangsúlyt az ismeretek halmozásáról a kompetenciákra, a képességek, készségek, és az alkalmazás-képes tudás fejlesztésére helyezi át.

A program célja, hogy a gyermekek életkoruknak és életritmusuknak megfelelően jussanak ismeretekhez az eltéréseket figyelembe vevő pedagógiai módszerek alkalmazásával.
A projekt célja

ü  az óvoda nevelési programjának tartalmi, módszertani fejlesztése,

ü  a pedagógusok és az intézményvezető felkészítése a kompetencia alapú nevelésre,

ü  az intézményi együttműködés fejlesztése.

A kompetencia alapú programcsomag az óvodai nevelés alapprogramjának szellemiségében – az alapelvek, gyermekkép, játékközpontúság, szellemiség, és szemléletmód - készült. A kompetencia, mint központi kategória hatja át a programcsomagot. Az óvodapedagógián belül maga a programcsomag is új fogalom, amelynek kettős jelentéstartalma van. Egyrészt egyes elemei részenként illesztve is felhasználhatók szinte bármely legitim helyi nevelési programhoz, másrészt - nevének megfelelően - teljességében is használható, komplex csomagként kezelve.

Az óvodai programcsomag három nagy kategóriára tagolható:

ü  a játék kidolgozásával az érzelmi, erkölcsi nevelésre,

ü  az integrációra,

ü  az óvoda-iskola átmenetre

A program jellemzői

ü  a gyermek centrikusság,

ü  a komplexitás,

ü  jól illeszthető a meglévő programunkhoz,

ü  megkönnyíti az átmenetet az iskolába.

A közoktatás hosszú távú stratégiája mára már pontosan megjelöli a fejlesztés irányait, eszközrendszerét. Ezt az utat segíti a „TÁMOP 3.1.4. – Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben” című pályázat.

Pedagógiai munkánk megújításának irányait a pályázati kiírás nagyban meghatározta, ami azonban összhangban van a helyi nevelési programunkban megfogalmazott céljainkkal és fejlesztési elképzeléseinkkel. A kompetencia alapú program bevezetése, megvalósítása az eddigi nevelő-oktató munkánk megújításának folytatása, a korábban elkezdett, közösen kialakított, meghatározott értékek, a sajátos arculat megőrzésének, fejlesztésének egy újabb lépcsőfoka, lehetősége.

Óvodánkban két csoportban vezettük be és alkalmaztuk a kompetencia alapú óvodai programot, a pillangós kiscsoportban és a katicás vegyes csoportban.

A vegyes csoport óvodapedagógusai a program részleges bevezetése mellett döntöttek, egyes elemeit építették be az érvényben lévő helyi nevelési programunkba.

A kiscsoport óvodapedagógusai komplex csomagként használták a program tématerv javaslatait.

A nyári időszak a szakirodalom tanulmányozásával, a HEFOP-ban részt vett pedagógusokkal való konzultációval, a programcsomag értelmezésével telt.

Augusztus 29-én projektindító napot tartottunk, a pályázatba bevont óvodákkal, általános iskolákkal együtt, ahol minden pedagógusunk Láng Judit előadásán keresztül a kompetencia alapú oktatás szemléletével ismerkedhetett meg.

Szeptember 14-én szülői értekezlet keretében tájékoztattuk a szülőket, a TÁMOP 3.1.4. pályázatról, magáról a kompetencia alapú óvodai nevelés lényegéről, várható eredményeiről.

Óvodai Nevelési Programunk a Kompetencia Alapú Neveléssel lehetővé teszi, hogy a gyermekeket sokirányúan fejlesszük, alkalmassá tegyük őket az új feladatok megoldására, a változó körülményekhez való alkalmazkodásra, az elsajátított ismereteik alkalmazására.

A napi gyakorlat mellett heti rendszerességgel tartottunk szakmai megbeszéléseket, ahol a tevékenységek tervezését, a megvalósítás tapasztalatait, problémákat, eredményeket elemeztük.

Az óvodapedagógusok különböző tanfolyamokon sajátították el az új módszerek és eszközök alkalmazását. Munkájukat képzett mentor és tanácsadó segítette.

A bevezető pedagógusok mellett a nevelőtestület minden tagja többfajta képzésen sajátította el a modern módszereket:

ü  az óvodapedagógusok megismerték a kompetencia alapú programcsomag témaköreinek (óvoda-iskola átmenet, inkluzív pedagógia, játék, érzelmi, erkölcsi nevelés) elméleti, pedagógiai, szakmai hátterét,

ü  betekintést kaptak az óvodai programcsomag fejlesztési feladataiba, felkészültek a programcsomag adaptálására, az adaptálás minimális tartalmi-formai követelményeire, és ezek alkalmazására.

Az alapozó képzéseken megismerkedtek az óvodapedagógusok az óvodai kompetencia területfejlesztési jellemzőivel. Segítséget kaptak az új tanulás szervezési eljárások elsajátítására, ezáltal módszertani kultúrájuk bővült, képessé váltak a differenciált együttműködő, tevékenykedtető óvodai környezet kialakítására.
A megszerzett ismereteket belső tanulás útján adták át a nevelőtestület többi tagjának. 

A kompetencia alapú oktatás bevezetése jelentős változást hozott az óvoda életébe. A program alapkoncepciója, az alkalmazott módszerek, új lendületet adtak a változtatásra, megújulásra mindig fogékony nevelőtestületnek.
A rendelkezésünkre bocsátott anyagi források felhasználásával a nevelőtestületből 4 fő, részesült egyidejű szakmai módszertani és technikai felkészítésben. A kollégák a korszerű szemlélettel azonosulva ismereteiket hatékonyan terjesztik a nevelőtestület, a szülők és a velünk együttműködő partnerek körében.
A gyermekek örömmel, rendkívüli aktivitással vettek részt a tevékenységekben.
Az érdeklődő szülők is elismeréssel nyilatkoztak az itt folyó munkáról. A kezdetben tartózkodók a nevelési év során szerzett pozitív tapasztalataik alapján támogatókká váltak. 

Szinte napi kapcsolatot alakítottunk ki a város Óvodáival, és Általános Iskoláival.

Erősödött együttműködésünk a programban részt vállaló társintézményekkel, az egymástól való tanulás lehetőségével is gyakran éltünk.

Bemutató foglalkozásainkat, nyílt óráinkat a Zrínyi, és a Hétszínvirág Óvoda pedagógusai is látogatták, és részt vettek a közös megbeszéléseken. Szép példát láttunk a gyerekek kezdeményezéseire támaszkodó módszerekre, a differenciált fejlesztésre, a kooperatív technikák alkalmazására.

A kompetencia alapú program fontos eleme az óvoda-iskola átmenet megkönnyítése. A város Általános Iskoláinak és Óvodáinak közös pályázatban való részvétele az együttműködés minőségi javulását eredményezte.

Programunkban fontos helyet foglalt el az átmenet továbbfejlesztése. Projekt-teamet alakítottunk az óvodai és iskolai pedagógusok részvételével, éves tervet dolgoztunk ki az átmenet megkönnyítésére.

Szakmai napot szerveztünk óvodai és iskolai pedagógusok részvételével. A szakmai nap célja volt, hogy a közös szakmai párbeszéd, tapasztalatcserék, közös képzések járuljanak hozzá, hogy az átmenet egy alaposabban előkészített folyamattá váljon.

Szakmai nap programja

ü  Bemutató foglalkozás megtekintése a Petőfi Óvoda vegyes csoportjában

Téma: vizeink védelme

ü  Bemutató óra az Eötvös J. Általános Iskola 1. osztályban

Téma: komplex foglalkozás víz témakörben

ü  Műhelymunka - összegzés, szakmai tapasztalatcsere a két foglalkozásról

ü  Kiállítás megtekintése, a rajzpályázat díjainak kiosztása

   A kiállítást megnyitja, és a díjakat átadja Kolonics Péter művész tanár

ü  Előadás

Téma: Óvoda-iskola átmenet problémái

Előadó: Egri Judit Közoktatási szakértő

 A Kompetencia alapú program során saját fejlesztésként illetve innovációként az alábbiakat valósítottuk meg:

ü  a komplex óvodai programcsomag két óvodai csoportban bevezetésre került,

ü  „Zene Kuckó” című innovációnk révén megújítottuk zenei nevelésünket

ü  egy külső szolgáltatás megvásárlása kapcsán jó gyakorlat átvétele / „Tedd és mondd” anyanyelvi fejlesztő program/ 

ü  belső képzéseket tartottunk, tájékoztattuk szülőket a program bevezetéséről

ü  módosítottuk helyi nevelési programunkat.

A program megvalósítása során szerzett tapasztalatok segítségével átdolgozásra kerültek az intézmény pedagógiai dokumentumai. Megjelentek az innovatív oktatásszervezési eljárások, sajátos fejlesztési területek.

Óvodánk saját innovációjának meghatározója, hogy az óvodai nevelés keretein belül nagyobb hangsúlyt fektetünk gyermekeink esztétikai, érzelmi nevelésére, az ének, a zene, az énekes játékok és gyermektánc megszerettetésére.

Az érzelmeknek – a fejlődés lélektani kutatások és a gyakorlati tapasztalatok alapján – rendkívüli jelentősége van az óvodás gyermek életében. Tudjuk, hogy ez a kor az emocionális ingerlékenység, érzelmi labilitás, polarizált érzelmek kora. Fontos, hogy ezen sajátosságokat olyan szeretetteljes pedagógiával formáljuk, melyben az érzelmi labilitás csökkenhet, gazdagodhat a gyerek érzelmi skálája, megerősödhetnek a magasabb rendű érzelmei.

Elveink:

ü  Az óvodában eltöltött minden nap élmény legyen a gyermekek számára.

ü  A gyermekeink örömmel, érzelmi gazdagsággal muzsikáljanak.

ü  Nagyon fontos, hogy miközben képzeletük, intellektusuk fejlődik, tapasztalják meg az emberi kapcsolatokban való eligazodást.

ü  Erősödjön az identitásuk, és tiszteletük a hagyományaink ápolása iránt.

Megjelent zenei nevelésünkben a zenére festés, zenére mozgás, a gyermekek bátrabbak, felszabadultabbak lettek a zenehallgatások vagy a zenére mozgás során.

Az önálló innovációnk újdonsága többek között a hangszerkészítési gyűjtemény, mely tartalmaz egyszerű - természetes anyagok felhasználásával - ritmus, hangutánzó hangszerek elkészítésének ötleteit.

Újdonságként szeretnénk programunkba beemelni a népi gyermekjáték gyűjtemény anyagát, mellyel célunk a hagyományteremtés.

Óvodánkban a zenei nevelés a népzenére épül, de programunkban szeretnénk bevezetni a rendszeres komolyzene hallgatásának lehetőségét. A zenei szemelvényeket a romantika és a modern kor neves zeneszerzőinek műveiből válogattuk, mert e korszakok zenéi őszinték, felfokozott érzelemmel telt, csapongó, fantáziadús, sőt a modern kor, helyenként meghökkentő, absztrakt illetve századunk feszültsége tükröződik benne. Ezek a zenei szemelvények, olyan sajátos eszközrendszerrel rendelkeznek, mely segíti, hogy a gyerek fölfedezhesse önmagát és a világ kapcsolatát, rejtélyeit, és azok szavak nélküli kifejezését. Végső soron fontos információkat kaphatunk a gyermekekről.

 

Két alkalommal terveztünk szakmai kirándulást a jó gyakorlat átvétele céljából, Székesfehérvárra a Napsugár Óvodába és a tatabányai Sárberki Óvodába. Itt a résztvevő kollégák új tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagodtak és új szakmai kapcsolatokat építettek ki a fogadó intézmények óvodapedagógusaival.
A nevelőtestület a Napsugár Óvoda „Jó gyakorlatának” adaptálása mellett döntött. Ennek indoka, hogy az óvodapedagógusok tapasztalata, megfigyelése alapján az utóbbi években jelentősen megemelkedett a különböző beszédnehézséggel küzdő gyermekek száma.

Fontos a nevelőtestület számára, hogy ezek a gyerekek a napi gyakorlati munkában konkrét segítséget kapjanak. A program adaptálása ebben ad segítséget az óvodapedagógusoknak. Felépítése alkalmas arra, hogy kiscsoportos kortól az iskolába lépésig tudatosan felépítve alkalmazza a pedagógus a fejlesztés tervezésében.

Az adaptált jó gyakorlat bevezetése a 2010/2011-es nevelési évben történik az óvodában.

 

Átdolgozásra került az intézmény Helyi Programja. A programcsomag jól illeszkedik a Helyi Óvodai Nevelési Programunkhoz.

A TÁMOP 3.1.4. projektben vállalások beépítésre kerültek a Helyi Nevelési Programba:

ü  a hátrányos helyzetű, és SNI gyermekek esélyegyenlőségének javítása, befogadó nevelése /Inkluzív nevelés/,

ü  a gyermekek sikeres iskolakezdésének megalapozása a kompetencia alapú fejlesztés módszereivel, eszközeivel,

ü  a gyermekek szükségleteiből és mindenek felett álló érdekének képviseletéből fakadó személyre szabott, differenciált, kompetencia alapú fejlesztés,

különösen a játék – erkölcs - érzelem területén,

ü  a belső továbbképzési rendszer tartalmi irányultsága /képzéseken szerzett kompetenciák hasznosítása/,

ü  innováció:

§  jó gyakorlat átvétele,

§  átfogó intézményfejlesztés /pedagógiai dokumentumok módosítása/,

§  saját fejlesztések.

Az eddig sikerrel alkalmazott Komplex prevenciós óvodai programunkba beépítettük a kompetencia alapú komplex óvodai program elveit, ajánlásait, ezáltal még hatékonyabban segítettük gyermekeink fejlődését. A program továbbfejlesztette, színesítette munkánkat és nagy segítséget nyújtott a differenciálásban, az egyénre jellemző sajátosságok keresésében.

Mindennapjainkat igyekszünk úgy alakítani, hogy minél több lehetőséget biztosítsunk a gyermekeknek a szabad játékra, játék és tevékenység közben igyekszünk biztonságos, szeretetteljes érzelmi légkört kialakítani, jó közösséget formálni, és segíteni minden gyermeket abban, hogy saját egyéni tempójában juthasson el az iskolakészültség szintjére.

 Bízunk benne, hogy igyekezetünk, befektetett energiánk nem volt hiábavaló, és gyermekek, óvodapedagógusok, szülők egyaránt boldogan, és megelégedve zárták a nevelési évet.

A pályázat fenntarthatóságát 5 évig kell biztosítani. A nevelőtestület döntése alapján a bevezető csoportokban a pályázatban vállalt feltételek alapján, a másik négy csoportban pedig felmenő rendszerben történik a program részleges adaptálása a 2010/11 –es tanévtől.

 

 

 

 

Dorog, 2010. június 30.

 

 

Schmeráné Eichardt Gizella

                                                                                  intézményvezető

 

Schmeráné Eichardt Gizella

Óvodavezető

 

A bevezető pedagógusok értékelése

 

Katicás csoport

 

Bevezető óvodapedagógus:

            Mészáros Rita

            Kucsera Katalin

 

A 2009/10es tanév szeptemberében elkezdtük az új, kompetencia alapú programcsomag bevezetését a csoportban, mely a pedagógusok továbbképzését is jelentette egyben. A programcsomagban található „Kapcsoskönyv” tématerv javaslatait felhasználva írtuk az éves tervünket, mely a négy őselem köré épül: Tűz, Víz, Föld, Levegő.

A Tűz témakör októbertől decemberig tartott. Ebben az időszakban megismerkedtünk az udvaron a tűzrakás szabályaival, veszélyeivel, a csoportszobában gyertyát gyújtottunk, illetve hajszárítóval tevékenykedtünk.
A Víz témakör januártól márciusig tartott. Helyi adottságainknak köszönhetően többször tettünk látogatást a közeli Palatinusz-tónál, Kenyérmezei pataknál. Kirándulást szerveztünk az esztergomi Duna Múzeumba. A csoport kapott egy vízasztalt, mellyel remek játékokat tudtunk játszani. Az óvodák és iskolák közösen szerveztek egy szakmai napot, mely alkalmával csoportunk bemutatót tartott „Vizeink védelme” címmel.

A Föld témakör áprilistól júniusig tartó időszakot öleli fel. A tématerv javaslatok nagy részét helyszíni foglalkozásokon valósítottuk meg. A csoportszobában csíráztattunk, hajtattunk, hogy az ok-okozati összefüggéseket gyakorlatban is megtapasztalhassuk. A Föld napját ültetéssel ünnepeltük.

 

Szeptemberben kirándulást szerveztünk a Tropicáriumba, május végén pedig a Vasúttörténeti parkba. Mindkét kirándulás nagyon érdekes volt, és jó hangulatban telt.

Csoportunk rajzpályázatot hirdetett „Rajzoljunk együtt Anyával, Apával” címmel. Az első téma: „Élet a vízben” ,a második: „A Mi Földünk” volt. Mindkét pályázatra sok pályamunka érkezett. Minden gyermek kapott oklevelet, az első három helyezett ajándékot is.

A szülőktől sok segítséget kaptunk: a rajzpályázaton részt vettek, segítettek a kirándulás alatt, az egészséges étkezéshez szükséges gyümölcsöt biztosították.

 

 

 

 

 

 

Pillangós kiscsoport

 

Bevezető pedagógus:

            Dremák Erzsébet

            Varsányi Ildikó

 

A bevezetésre került kompetencia program témái nagyon jók.  Mindannyian, (gyerekek és felnőttek,) nagyon élveztük feldolgozásukat. Számtalan új ötlettel és feldolgozási módszerrel találkoztunk. Kiválónak tartottuk a kísérleteket és a Zenevarázs CD-t. Mozgásfejlesztést kiegészítettük, mivel nem találtuk elég kidolgozottnak.

 

A tánc segítségével eljuthattunk egy különleges képzeletvilágba. A komolyzene és a tánc segítségével eljuthattunk a tenger mélyére, utaztunk a szivárványon, csepeghettünk mint az eső cseppek, voltunk a tenger mélyéről felszálló buborékok és repülhettünk, mint a méhecskék egyik virágról a másikra.

 

A jól felépített „TŰZ” „VÍZ” „FÖLD” témakörök révén megtanultuk észrevenni az aprót, megbecsülni és vigyázni természeti értékeinkre. Megismertük a tűz veszélyeit és oltalmazó melegségét, a színeit, hangját.

A víz éltető erejét, hangját, mozgását. Tisztítottunk vizet, sok vízi állatot, növényt, járművet megismertünk. Voltunk haragos tenger és csörgedező patak, hatalmas vihar és csöpögő csap.

Csodálatos képek készültek a zenés festés alkalmával, melyből kiállítást szerveztünk a szülők nagy örömére.

A Földünk pedig egy csodálatos hely. Jártunk az űrben a bolygók között és a földön az állatokkal. Vizsgáltunk mindent, ami a földön megmoccant. Festettünk, rajzoltunk, mintáztunk.

 

A témák feldolgozása komplex módon történt. Számos képességfajtát fejlesztettünk egy tevékenységen belül. Sok lehetőségünk volt a differenciálásra, mivel a gyermekek képességei eltérőek.

 

 

 

Szülői vélemény a program bevezetéséről

 

 

A két nagyobb gyermekem is ebbe az óvodába járt. Meg voltunk elégedve az óvoda programjával, az óvodapedagógusok nevelő-oktató munkájával, a csoportok családias légkörével.

Az új program bevezetését kíváncsian, érdeklődéssel vártuk. Nagyszerű-kiemelkedő lehetőségnek tekintettük, hogy harmadik gyermekünk a Kompetencia alapú óvodai programot bevezető csoportban kezdheti meg az óvodát.

Tapasztalatunk, hogy gyermekünk hétről, hétre egyre jobban kinyílt. A tevékenységek érdekesek, szemléletesek voltak, melyet a nyílt napokon mi szülők is láthattunk. A gyermekek sok –sok élménnyel, tudással gazdagodtak az év során. A tevékenységek feldolgozása más volt, mint az előző években. Az új programban a hangsúly a kompetenciák fejlesztésén volt. Az óvodapedagógusok a témák feldolgozását a négy évszak helyett a négy őselem köré tervezték. A gyermekek munkáin /melyeket mindennap elhelyeztek az óvónők a csoport faliújságán/ mérhettük le mennyit fejlődtek nap, mint nap.

Köszönünk mindent, további sikeres, eredményes munkát kívánok!

 

                                                                                              Fritz Péterné

a Szülői          munkaközösség elnöke

 

 

 
 
Admin | Design by Gy @ www.GnRation.hu